2017. április 24., hétfő

Fás bazsarózsák és társaik

Túl vagyunk az áprilisi télen, és összeteszem kezem-lábam, amiért ennyivel megúsztuk. Gyakorlatilag hó nálunk nem volt, csak némi havaseső, de a csapadék mennyisége inkább kevés volt, mint sok. Egy leheletnyi fagy volt valamelyik hajnalban, hogy mennyi kárt csinált, egyenlőre nem nyilatkozom, mert emlékszem, tavaly májusban, a fagyosszentek idején - 5 fok volt, és elsőre minden rendben volt, aztán az örökzöldek megváltak a friss hajtásaiktól, a rózsákról meg úgy folytak le a bimbók, hogy olyant még nem is láttam. Bár most max. -1 fok lehetett, tehát ekkora kárt sem okozhatott.
És mélységesen sajnálom azokat, akiknek a kertje, a növényei különböző károkat szenvedtek.

Próbálok kevesebb fotót csinálni egy-egy alkalommal, de ekkora kertben ez nem is olyan könnyű:)


Az első fás bazsarózsámat nagyon kezdő kertész koromban vettem, éppen nyílott, és meseszépnek láttam.


Geisha fás paeonia



A fás bazsarózsák elég terjedelmes méretet el tudnak érni, ez is közelíti már a két métert. Hogy miért nem tudja ezt elhinni az ember lánya, mikor ott a kezében a kis edény, benne a csöppeteg növénnyel?
Szóval elég nehéz elférni már mellette, és a fészer ajtaját már rendesen takarja.
Úgyhogy két választás van, az egyik az, hogy megmetszem, a másik, hogy az Ember (férjuram) megtanul röpülni.
Megjegyzem, egész ügyes, csak hát ekkora testtel nem is olyan egyszerű ez:)



Dao Jin fás paeonia




Harmadik éves, és tavaly hozott először virágot. Idén 5 van rajta.
Több fásnak nincs hely, hátra ilyent nem teszek, viszont tőosztással rengeteget ültettem egy bordó fajtából, és néhányat rendeltem is. Minden megeredt, de az újonnan rendeltek idén még nem fognak virágozni.



Hosta Night befora christmas


A hosták valahogy kimaradtak az életemből...eddig. Most beleszerettem két fajtába, (ami mellesleg elég hasonló egymáshoz), ez a Night before christmas, a másik a Risky Business.




A múltkor egy gyíkot fotóztam a kis jegenyefenyőn, ez meg egy feketerigó-fészek a Joschka cipruson. Teljesen véletlen fedeztem fel, vas+keserűsóval permeteztem az örökzöldeket, többek között a ciprust is, aztán bután pislogtunk egymásra, én és a madár. De annyira azért nem ijedt meg, hogy elrepült volna.








Hangulatképek az első udvarrészből...tulajdonképpen majdnem bármikor készülhetnének, a sok örökzöld miatt. Na jó, nyilván sokat dobnak rajta az évelők is:)
A császárfa kezd virágozni, tegnapelőtt vettem észre, mikor sétáltam be a kertből, s ahogy csuktam be a hátsó kaput, megcsapott az erős, mézédes illata. Felnéztem, s látom, ahogy feslenek a bimbók.




Sunsation magnolia


Utolsónak a Sunsation kezdett virágozni, halványsárga virágok, enyhe rózsaszín beütéssel. A karók a kutyák miatt vannak mellettük. Minden fiatal növény körbe van karózva, akármilyen ronda is, az első udvarban azért, hogy a kutyák ne bántsák őket (később, ahogy megnőnek a növények, már nem kell őket félteni), a hátsó udvarrészben meg azért, hogy a fűnyíró észre vegye őket:)
A Sunsation magnólia párban lett ültetve a Cleopátrával, egy kis késéssel majdnem egyszerre virágzanak, és ráadásnak lesz mindkettőnek helye, hogy teljes pompájában kibontakozzon, anélkül, hogy metszéssel be kellene avatkoznom. Engem elbűvöl, ha a virágok egészen lent is nyílhatnak már, a Wada's memory kivételével egyiket sem metszem fának, mindegyik bokorfaként nőhet.
Az újak közül a Daybreak és a Burgundy Star állítólag oszloposak (majd az idő megmutatja)



Az oszlopos bükk (Dawyck Purple) levelei most bontakoznak..páratlanul szép.




Orgonák...hátul a közönséges, előtte a Patula Miss Kim, és előtte a Meyeri Palibin, kb. 4 bokor. Azért kb, mert terjed, szépen összenőtt már, teljes virágzásban káprázatos szép lesz, és micsoda illat lesz itt!
Nem véletlenül az egyik kedvenc kis bokrom, ültetem is mindenfelé.




Pillanatképek a középső kertrészből....







És végül a hátsó kertrész. Szombaton beindítottam a fűnyírót:) ami azt jelenti, hogy férjuramat kihívtam füvet nyírni...persze én is kellek hozzá, nehogy eltévedjen, és olyant is lenyírjon, amit nem kellene.
Szinte hihetetlen, hogy három éve ezen a részen még nem voltak ágyások...nagyot változott ez a rész. Persze akkor lesz az igazi, ha a fák, bokrok is megnőnek, úgy mint a középső és az első részen.

A két 200 literes hordó fel van töltve, ebben a hátsóban pitypang ázik, az elsőben vegyesen pitypang és csalán.  Elsősorban a rózsáknak adom, aztán újra kezdem, és akkor már akinek csak jut. Csalán már nincs az udvaromban ennyi, de van utánpótlás a szomszéd üres telkén, odajárok csalánért:)

Igazából most az a rész következik, amikor Petra gyönyörködik a kertben, két-három hetente vassal-magnéziummal megpermetezi az örökzöldeket, lotyálja a büdös csalán és pitypanglevet, öntöz, permetez és gazol, ha kell. Imádom.


Köszönöm, ha velem tartottatok, szép időt, jó kertészkedést Mindenkinek.


Petra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése